Az étkezés helyének megteremtése nagyon fontos egy otthon kialakításánál.
Őseink idejében az étkezések rituális szertartások keretén belül folytak, manapság a rohanó világban csak megállunk a konyhapultnál bekapunk valamit, vagy este lehuppanunk a tv elé enni. És milyen rosszul tesszük (mondom ezt saját magam nevében is, aki szívesen hallgatja ezredszer is meg evés közben kedvenc sorozatai megunhatatlan poénjait). Így az étkező kezd elhanyagolt hely lenni. Egy közös vacsora mellett viszont megbeszéli a család a nap élményeit, társalognak evés közben, ami ha nincs hely és mód erre, szép lassan elmaradozhat.
Az étkező kellemes beszélgetések színtere. Nem kell természetesen minden nap terülj terülj asztalkámat rittyenteni gyertyafénnyel, de használjuk a tereket funkciójuk szerint.
Vannak olyan lakások, ahol nagy 6-8 fős vacsoravendégek fogadására nem tudunk kialakítani helyet, de az ott élő család számára mindenképpen meg kell teremteni a napi legalább egy közös étkezés helyét. A napi ritmus minden családban más, kevesek tudnak napi kétszer-háromszor együtt enni, de az az egy is nagyon fontos. Ha kellemes, kényelmes környezetet tervezünk erre a célra, biztosan nagyobb kedvvel és többször ülünk az asztal köré.
Ha szűkösek a terek, akkor is biztosan megoldható valahogyan, hogy valamelyest körbeülve, egymással szemben megejtsük a közös vacsorát, ebédet.
Az adott tér nagyságához igazodva az asztal lehet négyzet, vagy kör alakú is, de a klasszikus megoldás a hat fős szögletes asztal. Az asztal formájáról még annyit, hogy a kör alakút általában fiatalok választják, illetve azok a családok, ahol a szülők szabadabb felfogásúak, a gyerekek egyenrangúságát hangsúlyozzák. Most nem azt mondom, hogy aki szögletes asztal mellé ülteti a gyerekét, az tiszteletet, rendet követel ezzel, és azt sem, hogy valaki ebből a szempontból tudatosan választja ezt az alakot, de figyeljük meg, hogy a “lazább” családoknál gyakoribb a körasztal. Ki mikor csatlakozik és áll föl mellőle, nem töri meg a rendet, stb.
