OtthonSzerelem

Saját ház projekt – alakulamolekula (terasz)

Mégpedig a fenti terasz.. Egy korábbi posztban elég alaposan végigvettem a terasztervezés szempontjait (https://otthonszerelem.cafeblog.hu/2014/09/13/terasz-inspiralodas-sajat-haz-projekt/) , ahol ecseteltem, hogy úgy szeretném megoldani a bútorozását, hogy viszonylag kevés télen elpakolandó tárgy legyen, mert a garázs nem olyan nagy és egyéb hely nincs az ilyen dolgok “téliesítésére”. ííígy:

Betonból készíttettünk egy hatalmas ágyat. Még most egy placc, de egy jó vastag szivacsot és sok sok párnát kap majd, és terveim szerint akár aludni is lehet majd rajta.

photo1 (4)

photo2 (1)

A háromévesem azt kérdezte: majd csikolsz és hancúrozunk is rajta? 🙂 igeeeeen mindent!! 🙂

Visszavettünk a fal magasságából is, hogy a végleges/tényleg kintről látszódó magasság ne változzon a tartalom viszont igen. Ugyanis betonból lett megépítve a visszavett felület, mégpedig, hogy beépített kaspót alakítsunk ki. Lelki szemeim előtt mini gömb tuják, vagy levendulabokrok fognak ott mosolyogni rám. Tudom a gyökérnek szélességben nincs sok hely, de biztosan találok lakót majd. Az alap apropója az volt, hogy a gyerkőcöknek egyedül se jelentsen veszélyforrást az ágy, másodsorban pedig az idei évem nagy újdonsága: a zöldnövények szeretete:)

IMG_7748

IMG_7747

IMG_7745

IMG_7746

A vízelvezetést majd még meg kell oldani.

Annyira boldoggá tett hogy nagyon.

gombtuja-fajtak---thuja-occidentalis-little-giant.30001.1024x768

Ő lesz a burkolat majd, ami felfut az oldalfalakra is, és természetesen az ágyat is beborítja.

photo12

photo13

 

A lentire is vannak már ötletek és alakulások, kíváncsiak vagytok?

Saját ház projekt – térképezzük az otthonunkat

Mindigis szerettem a térképeket. Geográfus diplomásként ez el is várható, az már más tészta, hogy a tudásomra még minig ráférne a napi atlasznézegetés. No nem ezért, de azért másodlagosan miért is ne, a nappalink egy kis részének konkretizálása megtörtént. Megrendeltük a hatalmas posztert, most kaptam az ímélt h “order shiped”, úgyhogy juhííííí 🙂

A lényeg, hogy a nappalink “gyereksarok” részéhez, illetve elfordulva, felfelé a lépcsőfeljáró falára fog kerülni. Hajszálpontosan az a méret, amire szükségünk van, egy 270 széles, 190 magas világtérkép fogja kijelölni egyelőre egyszemháromévesünk alkotóasztalkáját.

IMG_7761

il_570xN.597794628_8fuj

 

Köszönöm a megerősítést Dekortapasz (https://www.facebook.com/dekortapasz?fref=ts) 🙂

Saját ház projekt – lámpadömping

Íme számtalan+1 lámpa közül jónéhány, amit kinéztem és belöktem a lámpák albumba, hogy majd szelektálok.. Még mindig mindet szeretem, melyiket miért..

A lényeg, hogy legyen belőle 1es függeszték, hiszen az étkezőbe 3, a nappaliba 5 kerül egy kupacba..

1_172

89714

400007 408943816

 

 

 

azzardo-ken-lampa-wiszaca-

 

 



ZU-31098PL1

1_14_3_1_1 407603116 p7141691_web

spotline-light-eye-133522

IMG_4713

 

1dcf1e9ff20312b79c3e02e752a321a1

13370_2000x2500x75

AV_1422_1BBY_50c5f0b8ee18e

lampa-wiszaca-cindy

Csak ennyi 🙂

És íme két hangulati montázs, ami a leendő étkezőnk tervezésében nyújt nekünk segítséget..

etkezo3 etkezo1

 

 

Saját ház projekt – keretezz ablakot!

Férfiasan vagy lányos zavaromban bevallom eddig nem hoztak lázba különösebben az ablakkávák, ajtókeretek és közeli rokonjaik. Saját otthonunk tervezésekor viszont igencsak beleszerettem a fényforrások kiemelésébe, és nem utolsósorban a hozzájuk szorosan kapcsolódó függönyözésbe.

Így a kiválasztott fa beltéri ajtókat és az ablakokat ugyanolyan keret fogja kihangsúlyozni, főleg, hogy a falak szürkék, ők pedig hófehérek lesznek. Ugyanezt a 12 cm-es mdf-ből készülő fehér lécet kapja meg a padló is, azaz  egyedileg legyártott szegőléc díszíti majd a padlót köörbe.

A minták méretekről.. A legnagyobb lett..

IMG_6966

IMG_6967

Az ajtó ő – fa és már fehérre van festve.

IMG_7059

Mivel nem lesz hatalmas a közösségi tér, a funkciók száma viszont annál több lesz, így (bár a textilek világa nagyon közel áll hozzám), egy nagyon letisztult függönyözést szerettem volna, mégpedig a római rolót. Azon belül is olyanra vágytam, ami keretezve van, azaz nem a mennyezettől indul, sem gipszkarton-takaráshoz sem akarnék folyamodni. Egyszerűen : ablak, ablaknyílás keretezve, roló kereten belül. De kerestem képeket, mire is gondolok..

 

9e8629ee010d58f4bd127c6c26e1dc7e

6067ebdad75ed28628f3acd49676789b

decorpad-living-room

10653756_317486261757253_2132161406978196097_n

Nos, mivel kis hazánkban nem annyira elterjedt az osztott ablak, így ha a teli ablakomra rárakom ezt a rolót, az szép, de nyitni nem tudom. Úgyhogy veszett fejsze nyele…

A lényeg, hogy keret lesz, szegőléc lesz, álkandalló kialakítás lesz, a függönyözés pedig folytköv 🙂

 

IMG_7060

IMG_7062

IMG_6969

Sorház felújítás – fényes felületek

Lámpaügyileg dűlőre jutottunk. Természetesen az első választás lett a végső, jónéhány óra felesleges keresés, kutatás után. De sebaj, hiszen…. Felkerültek a TomDixon replikák!!! Igazából csak a messzi földről való rendeléstől ódzkodott a házaspár, de végül egy karcolás nélkül a helyükre kerültek. Imádunk ebay! 🙂

IMG_7641

IMG_7642

 

Hogy gyönyörű az nem kérdés, de igyekszem majd profibb fotókat is készíteni, ha készen lesz minden. Az előtte-utána varázslat itt is hatásos lesz..

Alakul az előszoba is:

IMG_7499

IMG_7498

Nem utolsósorban pedig bekerültek a festett üvegfelületek is a konyhába és az étkezőbe:

IMG_7513

A konyha a kész állapotig inkognitóba vonul, ennyi meglepi jár Nektek. 🙂 Hamarosan jönnek a drapériák, függönyök, rolók és kanapé..tehát a teljes készültség!

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!